tercsigondolataierrolarrol

Ne kutyálkodj!!! Mondta volt nekem akkoriban, mert hát azért nem voltam ám az a jó gyermek, nem ám. Minek azt. De imádtam a közelében lenni. Barna, ráncos kezei, kicsit mindig reszketősek, de határozottak; a szilárd kontyba kötött fehér haján pedig mindig lobogott a mintás kendő.Nagyszalonta kapcsán mindig minden gyermekes-homokos-Anitás emlékem felgyűl, és akkor érzem a… Tovább »

Fellépek a mozgólépcsőre, megemelem a fejem, előrenézek, enyhén félredobom a hajam, …ott ül, már vár rám, üdvözlés, puszi, nagy ölelés. Szeretem az inget, egy érintés, mosoly, mondatok egymás után, megint mosolyok….figyelem hogyan bánik a kezében a pohárral, marad-e rajta erezet vagy sem…hogy kortyol hozzá, hogyan nyeli le, mire figyel oda…a lényeg: nem ülünk le akárkivel… Tovább »

Mindig velem volt. Nem emlékszem olyan időre, hogy ne lett volna. Erősebb volt, mint én, már kis korában, ezt legelőször, a dunyha alatti fojtogatós jelenetből tudom. Aztán akárhányszor „na, lássuk ki az erősebb” címszó alatt, bármennyire is szerettem volna nyerni, mindig alul maradtam. Kisöcsém, de akkor is erősebb. Meg okosabb is, mert fejben mindig ügyesebben… Tovább »