Soha ne mondd, hogy soha …

Azon a reggelen, fél nyolckor, ugyanúgy indult minden, mint ahogy azt már megszoktam. Nem, bocsánat, fél nyolc előtt pár perccel. A táskámat ledobtam a székbe, kinyitottam a kisszekrényt, bekapcsoltam a számítógépet, kávéfőző gombja be, mindent előkészítettem, majd álmosan rápillantottam a naptárra. Minden reggel megnézem, nehogy eltévesszem milyen nap is van, hétfő, kedd vagy szerda, és persze kit kell aznap felköszönteni. Mivel telik az idő, egyre több nap kiröppen a fejemből, ezért jó ha van ilyen papír formátumú segítségem.

Aznap is láttam, hogy milyen napot ünneplünk névnapilag.

Körülbelül fél másodpercet allatt lefutott bennem, hogy írnom kellene neki valami üzenetet. Pár órán belül meg is történt, egyszerűen volt egy belső kényeszer, amit nem tudok megállítani magamban néha, amikor érzem, hogy dolgokat meg kell tegyek. „Kedves! Hordozzon a tenyerén az Isten, boldogságos névnapot!” (nem pont ez volt az üzenet, valami ehhez hasonló). Akit így szólítok, az tényleg kedves a szívemnek, nem szoktam mindenkire ráaggatni. Ő is az, pedig soha, még egyszer nyomatékosítanám: SOHA nem láttuk egymást, még egyszer sem találkoztunk.

Aztán valamikor 13.00 óra után érkezik a válaszüzenet, majd arra méltó hangnemben reagálok, aztán megszólal a telefon, és mintha csak tegnap találkoztunk volna … pedig közben a kőkemény valóság az, hogy az életben nem láttuk egymást. Aztán megbeszéltük, hogy találkozunk.

És én megyek. És ő jön. És hét ágra süt a nap, a kora esti órában, csak épp nem jó helyen vagyok, keringőzök a templom előtti téren, miközben a másik oldalon kellene lennem. Nem baj, átjön ő, a másik oldalról. Mint egy film késleltetett kockáin, várom, hogy felbukkanjon a fák, a bokrok közül. Pont olyan, mint amilyennek elképzeltem, és milyen jó, hogy végre két év után megölelhetem.

Reszketek és boldog vagyok, hogy ennyi idő után mégiscsak mellettem ül egy padon, és megérinti a vállam. Nincs semmi hosszabb értelme a dolognak, ő majd ugyanúgy hazamegy, és semmivel nem lesz több (remélem mégiscsakigen), én viszont tudom, hogy nekünk találkoznunk kellett.

És itt a közhely újra: Isten útjai kifürkészhetetlenek, és még egy: soha ne mondd, hogy soha, mert bármikor, bármi megeshet velünk. De tényleg.

Mi a történet vége? Nincs vége…remélem…

A sok következtetésből az egyik az, hogy aki be kell lépjen az életedbe, az be is fog lépni, ha úgy döntesz, és természetesen, ha az életed reszese akar maradni, akkor az is marad. Nagyon sok múlik rajtunk, azon, hogy mit hogyan élünk meg, és hogyan használjuk fel az Isten, vagy az élet, által felkínált lehetőségeket. Észrevesszük-e, ami egy-egy lehetőségben, élethelyzetben rejtőzik, hogy Isten, vagy az élet, mit is akart ezzel nekünk megmutatni? Van-e annyi hitünk, hogy lépjünk egyet előre, hogy az ilyen két éves vágyak teljesűljenek? A legkönnyebb mindig kifogásokat találni, hogy mit, miért NE tegyünk meg, pedig az eredeti elképzelés mindig az, hogy mit is szeretnénk. Szeretnélek megérinteni … de akkor mit fogsz szólni … szeretném elmondani, hogy  …  de akkor biztos azt fogod gondolni, hogy … pedig ezeknek a gondolatoknak semmi értelme. Ha ott egy lehetőség, hogy elmondhatom, megmutathatom, megtehetem, akkor tegyem meg, mert lehet még egy ilyen istenadta lehetőség már nem lesz többé…

Boldog voltam és szomorú egyszerre.

Azon a kedden tudtam, hogy (lehet) utoljára látlak (ha hagyjuk). Persze ennek így most semmi értelme, mindenki azt várná, hogy ebből kikeverdik valami happy end … most ezzel sajnos nem szolgálhatok.

Arra akartam felhívni a figyelmet, hogy ezek a lehetőségek nap mint nap bennünk vannak, benne vannak a reggelekbe, a napokba, az estékbe, úgy általában. Észre kell őket venni, döntést kell hozni, és meglépni, bevállalni azt, hogy mit is szeretnénk úgy igazán. Hogy legyenek találkozások, élmények, örömök és bánatok is, ha arról van szó.

Kell az élethez sokminden, főleg a bátor döntések meghozatala.

“Bátraké a szerencse. Bátraké a szerencse azért, mert adott pillanatban, jól mérlegelve, nem adták fel a hitüket a változtatást illetően, ezért mertek lépni, ezért jár nekik a szerencse.

Aki adott helyzetben nem mer lépni, az hagyja magát manipulálni, gyáva lesz és az ilyennek soha nem jár a szerencse.” – igaz ez nem az én gondolatom, de nagyon igaznak tartom: LEGYÜNK BÁTRAK!!!