tercsigondolataierrolarrol

A ruhásszekrények furcsa helyek. Benne lógnak a hangulataink, a színeink, választásaink, jó és rossz döntéseink. Benne hevernek az összehajtott, leárazott, kedvezményes,jajjjdejóhogymegvettem szerencsepillanataink is, és vállfákon, neilonnal letakarva, szinte elrejtve ott vannak a legdrágább darabok is, amiket féltve őrzünk (kis- és nagyestélyik, kosztümök, hímzett ruhák). Az egyik paradox momentuma az évnek mindig az, amikor előveszem a… Tovább »

Ne kutyálkodj!!! Mondta volt nekem akkoriban, mert hát azért nem voltam ám az a jó gyermek, nem ám. Minek azt. De imádtam a közelében lenni. Barna, ráncos kezei, kicsit mindig reszketősek, de határozottak; a szilárd kontyba kötött fehér haján pedig mindig lobogott a mintás kendő.Nagyszalonta kapcsán mindig minden gyermekes-homokos-Anitás emlékem felgyűl, és akkor érzem a… Tovább »

Alapzúgás. Most is, majdnem mindig. Bár szombat reggel van, létezik egy olyan alapzaj, ami már ilyen korán, reggel hatkor, beszűrődik a szobába. Az ablakok nem szigetelnek jól, az egy dolog, de áthallatszik egy-egy elhaladó autó a főútról, aztán egy közelebbit is hallani, ahogy elpöfög a lenti kereszteződésbe. Aztán egy repülő hangja is beszűrődik, valahol felhúznak… Tovább »

Kiléptünk az „uccajtón”. Kikísért. „Legyél jó, és gyere, amikor csak tudsz!”– ennyit mondott. Aztán csak integetett a kezével. Vissza-visszafordultam, ő meg csak állt ott az utca végén, néha könnyes szemmel. Bal kezét az ölébe ejtette, a tiszta köténye közepébe, a másikat pedig lengette felém. És közben már azt várta, hogy újra jöjjek. Tudtam, hogy vár…. Tovább »

Fellépek a mozgólépcsőre, megemelem a fejem, előrenézek, enyhén félredobom a hajam, …ott ül, már vár rám, üdvözlés, puszi, nagy ölelés. Szeretem az inget, egy érintés, mosoly, mondatok egymás után, megint mosolyok….figyelem hogyan bánik a kezében a pohárral, marad-e rajta erezet vagy sem…hogy kortyol hozzá, hogyan nyeli le, mire figyel oda…a lényeg: nem ülünk le akárkivel… Tovább »

A világ vagy nekem. A minden. Az ébredés, a hajnal lüktetése, a napfény a teraszon, kulcs a zárban, orgonahang, 24-es busz, bicikliút, csendes éjszaka, szőke Szamos, vörösborkorty a nyelvem alatt…tágra zárt szemekkel…a szőnyegen ülve. Nekem ez (is) a világ…s te a világot adtad nekem. Adtál mellém örökre szóló barátokat, futó ismerősöket, kedves évfolyamtársakat, soha el… Tovább »

Mindig velem volt. Nem emlékszem olyan időre, hogy ne lett volna. Erősebb volt, mint én, már kis korában, ezt legelőször, a dunyha alatti fojtogatós jelenetből tudom. Aztán akárhányszor „na, lássuk ki az erősebb” címszó alatt, bármennyire is szerettem volna nyerni, mindig alul maradtam. Kisöcsém, de akkor is erősebb. Meg okosabb is, mert fejben mindig ügyesebben… Tovább »

Sokszor álmodok mindenféléket magamról, közel állókról, vagy régi elmosódott arcokról, olyanokról, akik be- és kiléptek az életemből. Álmodok szerelmeket, csalódásokat, barátokat, gyerekeket, kacagásokat, sírásokat, pillantásokat, rosszakat, s jókat egyaránt. Keresem az értelmüket, szimbolikus jelentőséggel ruházom fel őket, többletjelentés hordozóknak gondolom mindegyiket. Egyik legszebb álmom, amit tisztán látok magam előtt most is, hogy virággal várnak a parkolóban,… Tovább »

Azt hiszem éjjel fél kettő lehetett, amikor megszólalt a telefon. Megnéztem a nevet a kijelzőn, és egyből rossz érzés fogott el, mert tudtam, hogy nem jópofaságból hív. Beszéltünk pár percet, letettem, majd lihegve cibáltam magamra nem tudom mit, és már tárcsáztam is a taxi számát. Beszálltam, elmondtam hova lesz a fuvar, és számoltam a perceket… Tovább »

 Legkedvencebb történetem, íme: Felháborodva járul Isten elé egy ember, lepakolja a lábai elé a keresztjét, s azt mondja neki: Uram! Nem fer, hogy te szabod ki ránk azt a terhet, amit egy egész életen át kell cipeljünk. Szabadnak teremtettél, ezért követelem, hogy hadd válasszam ki én azt a keresztet, amit vinnem kell, míg meghalok. Rendben!… Tovább »