A boldogságot nem lehet ajándékba kapni

Eldöntöttem, hogy ma a körülöttem lévő emberek kapnak tőlem valamit. Egy leírt gondolatot, egy darab csokit, egy muffint, amit én sütöttem, egy almát, egy darab diót, egy kekszet, bármit ….hozzá persze az ellenálhatatlan mosolyom. Ezt el tudod képzelni, ugye, milyen volt? Előtted van a kép? 🙂

Ezzel kezdtem a napot. És figyeltem közben a reakciókat. Az arcok tele voltak meglepődéssel, a hangok értetlenül dadogásba váltottak, vagy csak tátva maradt egy-egy száj. A megilletődöttséget és a kérdést láttam a tágra nyílt szemekben, hogy EZT MEG MIÉRT? És annyira, de annyira jó volt. Ez az adás, amikor semmit sem vártam cserébe, csak a reakciót akartam látni. Bolond lány voltam néhány alkalommal (mivel többen említették, talán még lehet is benne valami), aztán voltam angyalka, cuki és deééééédes is, és azt is mondták, hogy ne sirassam meg őket reggel korán.

Értitek mi történt??? Annyira vágyódunk sokszor egy kis figyelmességre, hogy azt el nem lehet mondani, és annyira furcsa ha ilyennel találkozunk, hogy az már szinte zavar. A jó szó, a nem várt kedvesség, az önzetlen mosoly, a “csakúgy” nem igazán létezik már, az mintha deviáns lenne. Abban nincs “biznisz” nem éri meg manapság, és akkor az van, hogy csak elmegyünk egymás mellett nap mint nap. Pedig…

És akkor mégis miért? Csakúgy, mert én ilyen vagyok, és mert a boldogságot nem lehet ajándékba kapni, egyetlen titka adni, mindig csak adni, jó szót mosolyt, bátorítást, hitet, és sok-sok tiszta önzetlen szeretetet. Ezért!