Egy bárány, két bárány, három bárány…én Istenem, jó Istenem lecsukódik már a szemem… Aztán mosolyra biggyed a szám, és hallgatom a csöndem… cserebogár, sárga cserebogár.
Tűzoltó leszek s katona, vadakat terelő juhász…aludj el szépen. Nem hittem volna. Nem hitted volna. Isten útjai kifürkészhetetlenek, és persze minden történésnek oka és célja van. Ezekkel a határozós szerkezetekkel mindig gondban voltam, szóval ne kérdd most azt tőlem, hogy megfejtsem, mi miért is történik éppen most, épp itt, épp így, okkal és céllal.
A távolságot, mint üveggolyót, megkapod, óriás leszel…aludj el szépen…Óriási vagy, szívdöglesztő, tökéletes, sőt mindenki csak ilyenről álmodik, mint amilyen te vagy: DE. Persze, mindig van legalább egy darab de, ez a boldogtalan, ellentétes mellérendelés. Mindig van magyarázkodás, minden esetre a hercegek soha nem közlekednek fehér lovon, és különben is…
Alszik a széken a kabát, szunnyadozik a szakadás…aludj el szépen…mert úgyis mindenki azt kapja, amit megérdemel. Ez egy régi visszatérő motívum, amit persze a rosszabb napokon használok, a jobb napokon azt vallom, hogy Isten a tenyerén hordoz. Sokkal könnyebb gyarlónak lenni, mint érezni a kiválasztottságom minden egyes áldott nap.
Lehunyja kék szemét az ég, lehunyja sok szemét a ház…aludj el szépen…De nem. Megint csak újra: Tűzoltó leszek s katona (…) tűzoltó leszek s katona…Mert az a szép, az a szép, akinek a szeme kék…akinek a szemébe nézve megláthatom kivé is akarok válni valójában. Na, ez az, ami nagyon nehéz, megtalálni Azt a bizonyos Kéket, szóval inkább…aludj el szépen kis Balázs…
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: