Profil

Születési hely: Nagyszalonta. Magassága: 167 cm. Súlya: nemáááár, most épp hatvanvalamennyi (nem jó a mérleg, hálistennek, kell bele ceruzaelem). Vallása: római katolikus. Végzettsége: Felsőfokú (egy dupla szak, és még egy csak úgy úri passzióból). Adjon leírást magáról: azaz ez az a rész, amit kitöltesz a saját szavaiddal, lejegyzel néhány dolgot magadról, amit fontosnak tartasz elárulni az illetőknek. Aztán egy pár kép, és kész is a profil.

Röviden és velősen: EZ LENNÉK ÉN. 

Te jó ég! Kapsz regisztrációs számot is, mint a koncentrációs táborokban, csak azt, most, az adatlapodra vésik fel, nem a bőröd alá. Persze, hogy röhejes, és leredukált, meg szélsőséges is, mert nem csak adathalmaz vagyok, hanem ennél sokkal több.

Aztán mégis ki dönti el, hogy ki és milyen is vagyok én valójában? Beszélgetünk néhány szót, csevegünk néhányszor felületes dolgokról, pár összetett mondatban, és te el tudod dönteni ki vagyok? Nem gond, hogy valójában fogalmad sincs semmiről?  Alapvető rossz tulajdonságunk, hogy hamar ítélkezünk, és rögtön következtetéseket vonunk le egymásról. Úgy gondolod, hogy reális választ adhatsz adathalmazokból, és néhány felületes beszélgetésből? A hanghordozás, a tekintet, a kisugárzás, a napi rutin, beszédmód, vielkedésmód, és egymásra hangolódás, vagy egymásra nem hangolódás, valóban adhat egy képet rólunk, de … annál sokkal mélyebben van az ember.

Nem látod, hogy ennél sokkal több vagyok? Cipelem a múltam, a gondolataim, a tapasztalataim, a kudarcaim és sikereim, amit a harminc év alatt Isten adott nekem, és ebben a csomagolásban hordozom a reményeim, az álmom, azt tudniillik, hogy a boldogságot, igenis lehet még fokozni. Ha találkozunk, mit látsz? Egy átlagosnak vélt embert (reményeim szerint mégis átlagon felülit), valamibe beburkolva (amihez épp aznap reggel kedvem volt). Ez csak fizikum, miközben én ennél sokkal több vagyok! Szeretem a vöröset és a feketét, a korán fekvést és a korán kelést. A Mátrixot láttam legalább harmincszor, és az első szerelem 1 hónapig tartott. A diplomaosztón sírtam, mint egy kisgyerek, és egyszer a templomi rózsafűzér alatt nem jól mondtam az imát. A kávét tejjel iszom, és imádom a paradicsomlevest meg a pizzát. A pizsamát nyáron is hordom, és nem szeretem hazacipelni a görögdinnyét. Szeretem, ha jól csinálok valamit, és bejönnek a számításaim. Szeretek örömet adni, és meglepetést okozni, éjjelig tartó, hosszú beszélgetésekben részt venni, és keringőzni olyan valakivel, mint az apukám. Tudtam homokba ugrani, amikor kicsi voltam, és csináltam tiltott dolgokat is, amiket nem is gondolnál. De, most mondok valamit: még ennél is jóval több vagyok!

Az megint egy másik kérdés, hogy ki mit láthat ebből a profilból, kinek mit engedek meg láttatni, ki tekinthet mőgém és belém, ki láthat át rajtam, vagy majd ki találhatja ki a gondolataimat. Ehhez kell az egy húron pendülés, illetve a vonzás vagy épp a taszítás törvénye.

De nem következtethetsz néhány adatból. Mert abból még semmit sem tudsz, és nem állíthatsz fel örök érvényű igazságokat, semmi jogod hozzá! Megteheted, de attól még nem lesz igaz!

Adatokat, számokat, statisztikákat adunk meg magunkról, bekerülünk a rendszerbe, mert ha nem vagyunk ott, mintha nem is léteznénk, miközben csakis arra vágyunk, hogy ne számok legyünk egy lapon, vagy sorok/pdf-ek egy elektronikus táblázatban/csatolmányban, egyediek és utánozhatatlanok szeretnénk lenni, akik többek egy profilképnél, egy posztnál, vagy egy like-nál.