tercsigondolataierrolarrol

légy férfi … elsőként … nézz is úgy ki, mint egy férfi. Ha rád nézek, jöjjön meg az életkedvem, és tudjam azt mondani … ez igen, majdhogynem nyaljam meg a szám szélét. Tudd hordani a nadrágot, itt most kizárom azokat a mai, divatos darabokat, amelyek a boka fölött végződnek, amelyeknek murok formája van, ami feszesen… Tovább »

Azon a reggelen, fél nyolckor, ugyanúgy indult minden, mint ahogy azt már megszoktam. Nem, bocsánat, fél nyolc előtt pár perccel. A táskámat ledobtam a székbe, kinyitottam a kisszekrényt, bekapcsoltam a számítógépet, kávéfőző gombja be, mindent előkészítettem, majd álmosan rápillantottam a naptárra. Minden reggel megnézem, nehogy eltévesszem milyen nap is van, hétfő, kedd vagy szerda, és… Tovább »

Jah, igen, a véletlenek, ugye…amik természetesen nem is léteznek. Egyszerű a képlet: véletlenek NINCSENEK, leírásukkor pedig a feltételes módot használjuk, a HA kötőszóval. Ha … akkor és ott nem ismerem meg PéterIldit, akkor ma nekem nem lenne PiciPetrám, és akkor sokkal, de sokkal sivárabb lenne nélküle az életem, és „Pudafest” sem létezne, mint kifejezés. Ha… Tovább »

„Akkor örök harag, és soha többet nem szólok hozzád … és soha többé nem leszek a barátod … és megmondalak az anyukámnak!”. Így ment ez valamikor. Ó, igen, amikor ez még a játszótéren történt, babázás közben, vagy „ez az én játékom, nem adom!”–közben, amikor ez az egész duzzogósdi dolog, még ártatlanul zajlott. A kibékülés ugyanis… Tovább »

Gyerekek, nem szépítem a dolgokat, elmondom, úgy ahogy van: nem fogom szeretni a focit, most sem szeretem. Valahogy, valamilyen oknál fogva, talán azért mert nő vagyok, nem izgatott soha ez a labdás dolog. De értsétek meg, hogy most, olyat élek meg, ami számomra is érdekesség, s nem hittem, hogy a bőrömön érzem majad, hogy kiráz… Tovább »

A grízgaluska titka a kemény, tojásfehérjéből készült hab, amit természetesen villával kell felverni, nem lehet más eszközt használni. A villát pedig csakis csuklóból szabad forgatni, úgy hogy a levegő szépen a fehérje közé jusson, ami aztán alakítja a habot. Mikor már a fejed fölé tarthatod a fehérségben úszó tányért, természetesen felfordítva, és az nem esik… Tovább »

A ruhásszekrények furcsa helyek. Benne lógnak a hangulataink, a színeink, választásaink, jó és rossz döntéseink. Benne hevernek az összehajtott, leárazott, kedvezményes,jajjjdejóhogymegvettem szerencsepillanataink is, és vállfákon, neilonnal letakarva, szinte elrejtve ott vannak a legdrágább darabok is, amiket féltve őrzünk (kis- és nagyestélyik, kosztümök, hímzett ruhák). Az egyik paradox momentuma az évnek mindig az, amikor előveszem a… Tovább »

Ne kutyálkodj!!! Mondta volt nekem akkoriban, mert hát azért nem voltam ám az a jó gyermek, nem ám. Minek azt. De imádtam a közelében lenni. Barna, ráncos kezei, kicsit mindig reszketősek, de határozottak; a szilárd kontyba kötött fehér haján pedig mindig lobogott a mintás kendő.Nagyszalonta kapcsán mindig minden gyermekes-homokos-Anitás emlékem felgyűl, és akkor érzem a… Tovább »

Alapzúgás. Most is, majdnem mindig. Bár szombat reggel van, létezik egy olyan alapzaj, ami már ilyen korán, reggel hatkor, beszűrődik a szobába. Az ablakok nem szigetelnek jól, az egy dolog, de áthallatszik egy-egy elhaladó autó a főútról, aztán egy közelebbit is hallani, ahogy elpöfög a lenti kereszteződésbe. Aztán egy repülő hangja is beszűrődik, valahol felhúznak… Tovább »

Kiléptünk az „uccajtón”. Kikísért. „Legyél jó, és gyere, amikor csak tudsz!”– ennyit mondott. Aztán csak integetett a kezével. Vissza-visszafordultam, ő meg csak állt ott az utca végén, néha könnyes szemmel. Bal kezét az ölébe ejtette, a tiszta köténye közepébe, a másikat pedig lengette felém. És közben már azt várta, hogy újra jöjjek. Tudtam, hogy vár…. Tovább »